Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bikicsunáj

 Bikicsunáj turnézik - kizsákmányolás vagy poén?

Szarka László - ismertebb nevén Bikicsunáj - ököritófülpösi biztonsági őr még alig tíz napja debütált a Megasztár előselejtezőjében, mégis nagyobb ismertségre tett szert, mint eddig a tehetségkutató kapcsán bárki. Bikicsunáj-kegytárgyak özönlötték el az országot, az Alphaville: Big in Japan videója alatt „bikicsunájjal” köszöntik egymást a magyarok a YouTube-on, Szarka László pedig sikeres koncerteket ad az ország különböző pontjain. Gonosz kizsákmányolás, médiaszenny, ártatlan vicc vagy ettől azért komplexebb a helyzet?



A 15 perc hírnév mindig is járt mindenkinek

Olvastam egyszer egy zseniális humoreszket Efrajim Kishon tollából, ami abszurd realizmussal festi meg a televízió mindent elsöprő hatalmát. A történet szereplője - ő maga - hiába vett részt komoly tudományos munkában, írt számos sikeres könyvet és tartott több jelentős előadást egyetemeken, az igazi áttörést egy tíz másodperces hangharapás hozta meg számára a tévében, amikor is egyszerű utcai járókelőként mikrofonvégre kapta őt egy riporter, hogy mégis „mi a véleménye a jelenlegi helyzetről”. Alírai prózai én a történet szerint annyit mondott: „Oda se neki„, ám ezt főműsoridőben, az egycsatornás hatvanas évek derekán tette, így aztán őrületes rajongáshullámot indított el „hetyke, optimista, példaértékű válaszával”. Ettől a pillanattól fogva még az ország legtávolabbi, elszigetelt sarkában is felismerték az emberek, különleges, illusztris társaságokba hívta meg őt a politikai elit, autogramot kértek tőle a gyerekek az utcán, kezet csókoltak neki a boltokban az alkalmazottak, futni hagyta őt gyorshajtás esetén a rendőr… és így tovább, és így tovább. Legalább negyven év eltelt a humoreszk születése óta, az abszurd történet azonban még mindig remekül illusztrálja a mindenkori helyzetet: mindegy, mit csinálsz egy életen át, ismert és elismert akkor lehetsz a legkönnyebben, ha szerepelsz a tévében főműsoridőben. Pont.

 

 

Szóval, semmi új nincs a nap alatt, így aztán eszem ágában sem volt Bikicsunájról írni. Eleve az a nagy helyzet, hogy az online-ban az az ideális, ha vagy elsőnek írsz a dologról, vagy valami újat teszel hozzá a történethezvagy legalább jó címet tudsz adni a sztorinak, márpedig én az ég adta világon semmi eredetit nem tudok mondani a 40 éves ököritófülpösi biztonsági őrről, aki a Megasztár előselejtezőjében jól lejáratta magát röhejes halandzsájával. Már csak azért sem, mert szombaton este szinte soha nem a tévé előtt fekszem - ha fekszem, akkor sem a tévé előtt - így aztán Bikicsunáj legendás premiere csak néhány nap késéssel jutott el hozzám. Akkor azonban már nem lehetett elkerülni, mert a vízcsapból is Szarka László és a Bikicsunáj folyt. Nem fér kétség hozzá, a céges bulik hajnali négykor tökrészegen karaokézó közönsége - Kubic Tibor Jimmy után - újabb trash média sztárt termelt ki magából, bármit is jelentsen ez. És ennyiben is maradtunk

Jobban belegondolva persze az, hogy Bikicsunáj országos ismertségre tett szert, tökéletesen érthető. Nincs olyan ember a földön, akinek nem akad a repertoárjában olyan arcpirító történet, amire még évek múltán is szégyenkezve emlékezik. A blama jellege, mélysége és magassága persze változó, de valószínűleg mindenki a saját égéseit tartja a legszánalmasabbnak – egészen addig, amíg nem villan be néhány távoli, meghatározhatatlan és elérhetetlen alak az éterből, akikre a szembesítés fenyegető réme nélkül kivetíthetjük szégyenünket és frusztrációnkat. Az ilyen pajzsokat pedig úgy hívják: Kiszel Tünde, Fehér Anettka, Benkő Dániel, Gáspár Győzike, Fekete Pákó… vagy például - most éppen, még pár hétig - Bikicsunáj, aki szerencsére egyelőre még inkább mosolyt, mint ökölrázást vált ki az emberekből. A főműsoridőben pörgő celebek ugyanis megnyilvánulásaikkal akarva-akaratlan keretet teremtenek a parttalan fröcsögésnek, és teret adnak a mindennapi igazságtalanságok következtében kialakult belső feszültségek levezetésének. Azzal, hogy kamera elé áll egy ember, mintha csak láthatatlan, képzeletbeli szerződést írna alá a közönséggel: építem magam, erősítem a brandemet a magam módján, cserébe pedig ti is szórakozhattok rajtam. Az, hogy ez a szerződés ilyen kegyetlen és fájdalmas is tud lenni, azt azonban valószínűleg egyik alkalmi celebünk sem gondolta volna a kezdetek kezdetén.

Feledésbe is merült tehát a Bikicsunáj-sztori, míg a minap döbbenten észre nem vettem, hogy egyik kedvenc bizsuboltom kirakatában Bikicsunájos kegytárgyak várják a látogatókat. Bögre, póló, toll, törülköző… mindez Bikicsunáj felirattal és Szarka László arcmásával. Mit szépítsük, kissé megrázott a látvány. Igen, Bikicsunáj már turnézik, koncertezek… haknizik, vagy ahogy nevezzük: az erős merchandise-vonalnak köszönhetően ugyanis erről is megbizonyosodhattunk a neten. Vajon ez a szelíd arcú jóember tudja, miért mennek el a bulijaira? Uhrin Benedek tudta? Vajon érdekli őt ez? Vajon számít ez egyáltalán?

 

 
Bikicsunáj első nagy koncertje a Symbolban, Budapesten

 

Bizonyos szempontból irigylem ezt az embert. Magabiztos, hisz a képességeiben, azt csinálja, amit szeret: Alphaville-számokat halandzsázik. Nem feszeng, nem él gátlásokkal, nem retteg a saját tehetsége határai közelébe merészkedni, egyszerűen csak úgy lebeg a Mátrixon belüli tökéletes burokban. Míg mi számos dolgot - szerelemben, hivatásban - ki sem merünk próbálni a visszautasítástól való félelmünkben, ő elment a Megasztárba, megmutatta magát, megtörtént vele a legrosszabb, ami megtörténhet - visszautasították és kiröhögték - és mégis, folytatja. A behaviorista terápia azt mondja, hagyd, hogy megtörténjen veled, amitől a legjobban félsz, és utána felszabadultabb leszel, hiszen már nem lesz mit veszíteni. Szarka László nyilván elégedett lesz akkor is, ha véget ér a 15 perc hírnév, és újra csak az ököritófülpösi céges karaoke-bulikon és otthon a zuhanyzóban bizonyíthat… Bátor ember. Boldog… boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa…

Ami pedig a médiahisztériát illeti… Mondom, értjük a jelenséget, nem az a baj, hogy Szarka László nemzeti hős lett a Bikicsunájjal… inkább az a kicsit ijesztő, hogy színvonalas, eredeti produkcióval már nem igazán juthat zenész húsz főnél nagyobb közönség elé… erről pedig nem feltétlenül „a média tehet”.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 




Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 214847
Hónap: 2314
Nap: 96