Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Korai búcsú a Szilveszteri kupán

 

Korai búcsú a Szilveszter Kupán

2011.01.05

Sajnos az előző hírben előrevetített félelem beigazolódott csapatunk számára a profi kategóriában rendezett csoportmeccsek alkalmával. A halálcsoport kifejezés tökéletesen helytálló volt, főleg akkor, ha a csoportmeccsek után rápillantottunk a tabellára. Egyöntetű vélemény volt, hogy ebben a csoportban bárki megverhet bárkit, amit az eredmények tökéletesen tükröztek. 
Csapatunk a Palace Póker Club-bal kezdte a tornát, ahol rögtön az elején vezetést is szerzett, majd érthetetlen módon kapkodás lett a vége, aminek közetkezménye sajnos 3-1 arányú vereség lett. A következő mérkőzésen a Café Roma volt az ellenfél. Kiegyenlített csata, a vége 1-1. Innentől fogva tulajdonképpen nyerni kellett mindkét hátralévő meccset, hogy esély legyen a továbbjutásra. Akkor még talán senkinek a fejében nem fordult meg, hogy ha hozzuk az utolsó két mérkőzést, az sem lesz elég...

A Gála Sport ellen javuló játékkal, és 3-1-es győzelemmel sikerült életben tartani a továbbjutási reményeket, de a legnehezebb mérkőzés az SAP (Loki Bau) ellen még hátra volt. Az utolsó csoportmeccsünkön sikerült talán a legösszeszedettebben játszani, ennek eredményeként sikerült felülmúlni a torna egyik nagy esélyesét 2-1 arányban.

Ezzel 7 pontja volt csapatunknak. Viszont még két mérkőzés hátra volt a csoportunkban. Csapatunk csak abban az esetben nem juthatott tovább a csoportjából, ha a Palace Póker Club legalább 2 góllal veri a Gála Sportot, illetve az SAP megveri a Café Romát.

Az eredmények az utolsó két csoportmeccsen:

Gála Sport - Palace Póker 3:5

SAP - Café Róma 7:4

Ha csak a tényeket nézzük, akkor sajnos kiderült, hogy egyetlen elrontott mérkőzés is elég volt a tornán ahhoz, hogy másnap ne kelljen készülni az Arénában való megmérettetésekre. Illetve az is, hogy nem szerencsés nem utolsó meccset játszani a csoportmeccsek során.


Palace Póker Klub - Buntstift 3:1

Café Róma - Buntstift 1:1

Buntstift - Gála Sport 3:1

Buntstift - SAP 2:1

A csoport végeredménye:

1. SAP Autópatika 7 pont
2. Café Róma 7 pont
3. Palace Póker Klub 7 pont

4. Buntstift 7 pont 
5. Gála Sport 0 pont

A Szilveszter Kupán készült képeket az alábbi galériában nézhetitek meg. Forrás:www.vasnepe.hu

www.nyugat.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ebaze95

(Italo39, 2018.07.19 12:54)

http://latinosdelmundo.com/blogs/1076/7390/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-amoxicillin-y-clavulan http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-diltiazem-60mg-de-forma-segura-chile http://opencu.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-vidalista-tadalafil-20-mg http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-megafil-tadalafil-en-internet-estados-unidos http://agatas.org/qa/805/discount-astelin-10mg-buy-online-purchase-azelastine-cheap http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/meilleur-site-pour-commander-chlorpromazine-thorazine-generique http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/ismo-buy-online-how-to-buy-ismo-uk-no-prescription http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-acyclovir-zovirax-gen-rico-online-no http://opencu.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-venlafaxina-effexor-gen-rico-pela-net http://snopeczek.hekko.pl/206638/donde-a-la-orden-inderal-40-mg-urgente-mexico http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-eldepryl-selegiline-10mg-sin-rece-1 http://bicyclebuddy.org/blogs/1024/5104/como-realizar-un-pedido-oxybutynin-2-5mg-online-estado-libre-as http://techakhil.byethost4.com/ques2ans/index.php?qa=1882&qa_1=buy-hydroxyzine-25-mg-sale-ordering-hydroxyzine-medication http://www.blog.ahsfoundation.co.uk/blogs/post/4401

Necap74

(Uveta94, 2018.07.05 12:35)

http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/buy-spedra-safely-can-i-purchase-avanafil-no-prescription-needed http://snopeczek.hekko.pl/211553/comprar-generico-avanafilo-receta-uruguay-comprar-avanafilo http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/81530/buy-low-price-ciprofloxacin-750-mg-on-sale-ciprofloxacin-buy-cvs/ http://www.libertyxchange.com/blogs/post/36605 http://snopeczek.hekko.pl/208039/catapres-clonidine-acheter-mastercard-meilleur-catapres http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/theo-24-cr-theophylline-como-comprar-sin-receta-por-internet http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-trimetoprima-400mg-buen-precio-espa-a-bactrim http://ox.redcasper.com/oxwall2/blogs/post/35753 http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/77/2338/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-mefenamic-acid-250mg-s http://techakhil.byethost4.com/ques2ans/index.php?qa=5971&qa_1=order-sinemet-10mg-safely-sinemet-canada-online-prescription http://amusecandy.com/blogs/post/98019 http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/order-snafi-10mg-no-prescription-how-can-i-purchase-tadalafil http://fluidlyfe.org/blogs/302/10008/trecator-sc-250mg-order-no-rx-cheap-trecator-sc-sale-australia http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/itraconazol-comprar-env-o-gratis-espa-a http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=26767&qa_1=buy-effexor-xr-150-mg-online-can-i-buy-venlafaxine-without-rx http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/145935/site-serieux-pour-acheter-esomeprazole-achat-nexium-en-ligne-avis/ http://recampus.ning.com/profiles/blogs/cheap-gemfibrozil-300mg-buy-online-best-online-gemfibrozil-store http://www.1friend.com/blogs/1429/5028/como-realizar-un-pedido-ramitect-sin-receta-envio-libre-usa-co http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/probenecidum-onde-comprar-de-forma-segura-brasil-quanto-custa-o http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-eskalith-lithium-carbonate-300mg-sin-receta-en http://bioimagingcore.be/q2a/2399/low-price-valsartan-order-online-buy-valsartan-purple-pill http://lifestir.net/blogs/post/59581 http://dmoney.ru/15134/norfloxacino-comprar-farmacia-paraguay-noroxin-tabletas http://www.holidayscanada.com/blogs/94/2788/chloroquine-250mg-pharmacie-achat-internet-site-fiable-aralen http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/116272 http://jaktlumaczyc.pl/10772/farmacia-comprar-generico-grisactin-griseofulvin-receta http://snopeczek.hekko.pl/213907/cheap-meloxicam-15mg-order-online-how-to-order-mobic-safely http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/132151/phenazopyridine-buy-online-where-to-buy-pyridium-no-need-prescription/

Epuli85

(Aqisi38, 2018.06.30 05:47)

http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/100916/order-discount-rosuvastatin-20mg-online/ http://www.haiwaishijie.com/20441/remeron-pharmacie-internet-fiable-mirtazapine-moins-cher http://showmeanswer.com/index.php?qa=1140&qa_1=farmacia-generico-furosemida-dominicana-comprar-discreto http://opencu.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-acyclovir-urgente-usa http://www.politishun.com/blogs/post/51754 http://bioimagingcore.be/q2a/21944/terbinafina-comprar-farmacia-gratis-terbinafina-estados http://barbershoppers.org/blogs/post/7951 http://showmeanswer.com/index.php?qa=6434&qa_1=c%C3%B3mo-realizar-un-pedido-methocarbamol-fiable-panam%C3%A1 http://www.ridas.com.tr/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=750 https://www.olliesmusic.com/blog/31430/bimatoprost-buy-cheap-how-can-i-order-bimatoprost-cheap/ http://www.aclass.com.sg/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=16626 http://webhiveteam.com/demo4_chameleon/blogs/2757/41766/farmacia-en-linea-donde-comprar http://amusecandy.com/blogs/post/297270 http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=9829&qa_1=purchase-sildenafil-citrate-cheapest-sildenafil-citrate http://libmeeting.com/index.php?qa=4971&qa_1=buspirone-ligne-bas-prix-site-fiable-prix-buspirone-boite-de http://amusecandy.com/blogs/post/112540 http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/vedafil-200-mg-donde-comprar-sin-receta-buen-precio-argentina http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/148065/farmacia-online-donde-comprar-venlafaxina-sin-receta-buen-precio-el-salvado/

 

 




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2018 >>


Statisztika

Online: 5
Összes: 241041
Hónap: 4531
Nap: 162