Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őszi versek

  



Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében, 
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....
Szergej Jeszenyin: Aranyos levelek kavarognak

Aranyos levelek kavarognak
rózsásvizű őszi tavon.
Mint űrbeli lepkerajoknak
libegése a csillagokon.
 
Rokonom s szeretőm ez az este,
meg a völgy, melyen ősz rohan át.
A kamasz szél titkokat esdve
emelinti a nyír-rokolyát.
 
Oly hűvös a völgy meg a lelkem!
Puhafürtű juhnyáj a homály.
Túl, túl a halószavú kerten
csengő nevető dala száll.
 
Ilyen őszi borús üzenettel
nem volt tele még a szívem.
Jó volna a fűzfalevelekkel
elringani néma vizen,
 
holdként csavarogni a réten,
hol széna a jószagú ágy...
Örömöm keresem ködös égen.
Szerelem, hol a vágy, hol a vágy?
 
/Ford.: Rab Zsuzsa/ 

 

Tóth János

Már vége a nyárnak


Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon

 

Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága

 

Eger

 

PETŐFI SÁNDOR :ITT VAN AZ ŐSZ.ITT VAN ÚJRA

 

 

 

 

 

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Helen Bereg
Őszi hangulat

Öleld magadhoz nyár
Gyengülő melegét!
Hangtalan jön az ősz.
Tegnap még zöld levél
Nap-nap után érzi,
Mint festi sárgára
Ősz ecsetje, a dér.

Sárga lombkorona
Vöröses színre vált.
Rövid átmenet csupán,
S barnára aszalja
Az őszi elmúlás.

Hangtalan jön az ősz,
Ködfátyolt borít
Reggelente a fákra.
Harmat csillogása
Reszketve esik
Hidegen didergő,
Rongyos lombruhára.

Lassan minden levél
Avarrá csendesül,
Hajdanvolt zöldjét
Emlékképként őrzi
Szem írisze ott belül.

Nyirkos hajnali szél
Elfújja napsugár
Gyengülő melegét.
Öleld magadhoz!
Rejts ruhád alá!

Fésűs Éva

 

Szeptemberi szomorúság 

 

 

 Valaki titkon oltja a fényt. 
Valaki búsan jár a mezőkön, 
lankad a mályva, halkul az ének, 
valaki oltja a fényt.  

 

Valaki titkon szívja a bort. 
Szökik a szesz e pincevilágból, 
apad a szívünk, csöpp csodahordó, 
valaki szívja a bort.  

 

Valaki titkon törli a színt. 
Sárgul a lomb és sápad az arcunk, 
ráncosodik már körte az ágon, 
valaki törli a színt. 

 

Valaki titkon lopja a dalt. 
Vízben a békák mind berekedtek, 
hallgat a mély kút, némul a visszhang, 
valaki lopja a dalt. 

 

S valami nagyon fáj, ami nincs. 
Valaki titkon jár a mezőkön, 
érzem a létét, és a szívemben 
valami fáj, ami nincs.

http://www.videoland.hu/reklamkep/napfeny.jpg

A felkelő nap

 

Az éjsötét herceg útra kelt,
fekete palástban tovament,
a fáradt szikrázó csillagok
álmosan várták az új napot.

Felhők tengerén fény derengett, 
szétszórva ölelő sugarát,
az ágak között madár szállt át,
hullatva a vénülő tollát.

Tűző Nap árasztott el mindent,
kis házat, kertet, utat, tanyát.
A fenyves előtt az út porát,
ébredő természetet magát.

Felkelő Nap terítsd sugarad,
szárítsd fel a hulló harmatot,
fájó lelkekbe önts új reményt,
hogy ujjongva várják ezt a fényt.

 

B. Huszta Irén

 

A nyár, a nyár …

 

  A nyár, a nyár, a lenge nyár,
ha kerge széllel erre jár,
barangol, mint egy víg batár
nyomán a sárguló határ…

A nyár, a nyár, a tarka nyár
tüzes szekéren, láng a táj,
a mécsvirág esőre vár,
s az égen ringó fecskepár…

A nyár, a nyár, a röpke nyár,
leszáll, elszáll a kék madár,
megért az édes alma már,
a szív magánya tágra tár…

A nyár, a nyár, a szöszke nyár
bebarnul, ősz-vörösre vált,
emléke sárga napvirág,
letűnik, mint arany világ…

A nyár, a szél, a fecskepár
elmúlt, elszállt, hisz őszre jár,
augusztus végi harmat-ár
lehullt, s lehullt a rózsaszál…

 
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

Wass Albert: Őszi hangulat


Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

Hulló falevelek

 

 

 

Hulló levél
haldokló zenéje
fáradtan beszél a
széllel,
kéjjel
hallgatja a beteg,
lázasan izzó
Nap.
Múló szivárvány
megtört vízcseppeken
átragyog,
a kábult, forró Nyár
végleg elrepült,
itt hagyott.
Felhők könnyeikkel
táplálják
a szétszáradó fákat,
törzsükön sötéten sír
a méla, búgó,
barna bánat.
Ősi fájdalom féktelenül
villan fel az
égen,
s továbbzúgja ízét az
Ősz,
egy fájdalmas,
avarillatú
mesében.

 

Levelek

 

 

 

 

Eminescu: Künt őszi szélben

Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
Egyetlen órán teljes életedre.

Sok édes semmit tékozolva hordoz
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
De jobb is így a tűznél szenderedve
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.

Így nézek én is gondjaimra itt benn.
Szívemhez ó-mesék tündére járul -
Körül köd ül, gomolyog mind telibben.

Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul.
Padlómra lenge lábak lépte libben,
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul.
(Ford.:Dsida Jenő)
  
Dsida Jenő: Zúg az ősz szél


Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.

Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.

Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.

Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.

Garai Gábor: Szeptember

Régóta érzem én: az évek
ilyentájt indulnak velem,
mikor megérkeznek a tépett
fák s levetkőznek nesztelen.

A nyár csodával volt adósom.
S vakul az ég lencséje már,
nem süti át a hit s a hő sem.
Tűnődöm: se csoda, se nyár.-

Marad az esély, a valódi,
a tettel megteremthető,
amiben meg tudok fogódzni,
mi fölmagzik majd s újra nő.

És megédesedik tevékeny
gyöngeségem, gyümölcs a fán:
int maga-megváltó reményem,
mint nyúlánk, szőke-fürtű lány:

dér angyala int, hogy kövessem:
fény s pára ő kivűl-belül.
Hív, halálnál hűségesebben:
végképp elérhetetlenül.

Lassan jégkristályba zárulnak az őszi levélálmok.
A platánfa kérgét magához öleli a rőt vörös avar
S míg a deres tél elringatja a kegyvesztett világot,
A lángszerelmű nyári varázs már hópelyhet takar. 


Én csak akkor érzem igazán a derűs melegséget,
Mikor átölel karod, és hozzád bújok csendben, 
Mert abban a halhatatlanná vált kedves pillanatban,
Óceánt szel erejével a szabadszárnyú szellem.

Én csak akkor vagyok boldog, ha szorítod a kezem,
És nyomaidban lépdelve egy felé visz utunk, 
Mert bármilyen ingoványos láp köröttem az élet,
Együtt a mély szakadékból is a csillagokhoz jutunk. 


vers: Kun Magdolna

Szeptember elején
(Kosztolányi Dezső)

A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.


Sárhelyi Erika /Netelka/

Őszi kérdés
 
 Mondd, hová rejtsem a még fel-felbukkanó
Nap sugarában rejtőző meleget?
Hová menjek érte, ha elér majd a hó -
hiszen az ősz is oly korán meglepett.

Bőrömről lassan elpereg a nyár minden
íze, illata záporokba fullad,
fogason lóg már kedvenc, napszítta ingem,
s a naptárlapok lábam elé hullnak.

Az augusztusi csillagok hamvait is
rég messze fújta a szeptemberi szél,
csak áltat a fény, az ég kékje is hamis -
léptem az avarban októbert beszél.

Mondd, hová rejtsem hát a nyári éjeket,
a narancsszínben játszó hajnalokat?
Hová tegyem el, míg tavaszra ébredek,
míg majd világom a télből kiszakad?

http://img7.indafoto.hu/5/3/73023_fd5513c31d9e91876987ca20d46264a4/10026969_af3abf41de54b9ec82757e061f1ceb67_m.jpg

B. Huszta Irén :

Őszi alkony

 

 Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat. 

Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!

Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.

Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.

 
 
 


Én álmodom a rétet, és mellé a zöld mezőt,
Te álmodod a havas csúcsot, s a nap elé a felhőt.
Én álmodom a nyár melegét, a tengert, a virágok illatát
Te álmodod az őszi csendet, és egy lombja vesztett fát.
Én szaladnék a széllel, viharként vadul,
Te ülnél a fűben és néznél szótlanul.

Majd ha már én álmodom a felhőt és mögé a napot,
Te a tengerpartot mellé magadtól rajzold,
Ha képzelek csendesen fáradt őszi fákat,
Te lombokkal borítod az összes száraz ágat,
Én nézlek szótlanul, ülök és hallgatok,
Elmondhatod akkor, most már boldog vagyok.

 
 

http://www.osziutazas.hu/upload/12178/1217844223_level-osz-utazas.jpg

Azóta szeretem az őszt. Már nem az elmúlást jelenti, hanem a
kezdetet. Izgalmas felismerésekkel teletűzdelt, átlényegülés kezdetét.
Aranyló napsütésben séta közbeni hallgatni a másik hangját, remegve
figyelni a gondolatfolyamot, s közben beleszeretni a hangba, ami
bármit mond, annyira szép, mert oly sok éven át szomjúhozta a lélek.
Azóta szeretem a fákat. Az erdő zúgását szemerkélő esőben,
alkonyatkor hallgatni a vízesés robaját. Barlangban énekelni könnyel
teli szemmel, mert annyira szép rubintos kedden késő éjjel. Meztelen
lélekkel együtt állni az éjszakában. Megélni fájdalmat, gyönyörűséget,
keserűséget és a méz édességét. Együtt könnyezni, és együtt kacagni
bele a világba szemben a széllel.
Azóta szeretek álmodni. Biztonságban átkarolva. Érezve minden
pillanatban, hogy nem vagyok egyedül. Hogy kincset tartok a karomban
s valaki kincsként őriz engem. Őrzi a kezem, a testem, a lelkem. Ha nem
őrizne, akkor sem mennék el. Soha nem megyek már el.
Azóta szeretem a hajnalt. Amikor dereng a fény és láthatom a kezét,
ahogy simogatva kapaszkodik belém. Jó felébredni, mert folytatni lehet
az álmot ébren is. Azóta a hajnal íze a számban gyönyörű. És szeretem
a könnyeket, mert értem kiáltanak, mert én sírok általuk.
Azóta szeretem a világot. Az embert, a tengert, a vizeket és a
sivatagokat, a hegyeket és a síkságokat. A kék eget és a felhőket, a
nap sugarát és a vihart, esőt és szelet, virágot és a nedves anyaföldet.
Mindent.  

 


http://2.bp.blogspot.com/-nU3DCgDMLII/TnwhNoWAkOI/AAAAAAAAC40/f6PZgKrQwyA/s400/galagonya001.jpg

,,Takaród hadd igazítsam,
puha párnád kisimítsam,
legyen álmod kerek erdő,
madaras rét, bokor-ernyő."

(Weöres Sándor)

 

 


http://www.orgona.eoldal.hu/img/picture/18/M%C3%A1solat---%C5%91sz11.jpg

C.F.Meyer
Bőség

Elég, az nem elég! Légy üdvözölve
szép ősz! Gyümölcs terheljen minden ágat!
Némelyiken már roskadásig árad.
Az alma tompa nesszel hull a földre.

Elég, az nem elég! A lomb viháncol!
Leves barack ingerli szomju szádat!
S a szőlőfürt körül részeg darázshad
"elég, az nem elég!" zümmögve táncol.

Elég, az nem elég! Hörpölve térdel
a költő-szellem vágyak kútja mellett,
és nem lehet a szív soha betellett:
elégedetlen mindig az eléggel!

/Ford.: Sárközi György/
 

Kányádi Sándor :

Felemás őszi ének


Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 




Archívum

Naptár
<< December / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 324337
Hónap: 9024
Nap: 305