Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tavaszi versek

 

TAVASZI VERSEK  

Tóth Árpád :

Március

Április 

Május

********************

MÁRCIUS

Március hónapra nem vagyok zavarban:
Ibolyadivat lesz a barna avarban,
Beljebb az uccákon s kijjebb a tereken
Ott is friss csokrait nyitja a szerelem.
 
Drága, szép, vad hónap, mely még hóval csapkod,
De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,
Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,
S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.
 
Petőfi hónapja! közibénk suhanva,
Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,
Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,
Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!
   

Szilágyi Domokos: Tavasz

  Zöldülni tanul a fű,  

nő, növekszik egyre, nézd!

  S mit csinál a napsugár?

  Tanulja a napsütést.

  

  Bólogat a hóvirág,  

szél tanítja rá - na nézd!

  Hát a szagos ibolya?  

Tanulja a kékülést.

  

  Hazaszáll a fecskepár,  

s szúnyogoknak hada, nézd!  

Még csak zirrenni se mer,  

tanulja a remegést.  

  

Zörögni is elfelejt

  erdő alján a haraszt,  

némán figyel: a világ  

most tanulja a tavaszt.

 

 

 

 

ÁPRILIS

 

 

 

Április, április, bolondok hónapja!

 

 

 Szeretlek én téged, - a föld akkor kapja

 A langyos csillogó, locsogó esőket,

 

Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled...

 

 Április, április, - bolondok hónapja!

Zöld füvét a csikó ropogva harapja,

 

 Zsenge reménységnek harmatozó füvét

Harapja friss szájjal egész Emberiség.

 

 Nem vagyunk mi azért, nem és nem, bolondok,

 

 Hajoljatok reánk, derék, új falombok,

 Az legyen a divat, áprilisi fényből,

 

Szűrjetek ránk szép szűrt legényes reményből.

***********************

 

 

 

MÁJUS

 

 

Mikor május kezdi híves hajnaltájon

 

 Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:

 

 Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,

 Egy csokorba kötve friss orgonaággal?

 

 

 

Lészen szerelemnek örök-új divatja,

 

 

 Mind az egész földet templommá avatja,

 Akárhol is hajol két fej össze csókra,

 

 Imádság lészen az, új öröm új jókra.

 

Csak fészek is nyíljék elég a madárnak,

 

 Hová turbékolni szépen hazajárnak,

 

 Édes Uramisten, végtelen kegyedben

Ne felejtsd: hol leszünk! - új házbérnegyedben!

**************************** 

Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág

 

Csilingel a kis gyöngyvirág.

  Fehér a ruhája,

  meghívja a virágokat

  tavaszesti bálra.  

 

Öltözködik az orgona,

  lila a ruhája,

  kivirít a kankalin, a

  szegfű és a mályva.  


  A vadrózsa rájuk nevet,  

bolondos a kedve,

  a rigó is füttyent egyet:

  hej, mi lesz itt este!

    

Táncra perdül a sok virág,

  illat száll a légben,  

őrt állnak a gesztenyefák,

  illemtudón, szépen.

  

A szellő is megfürdik a

  virágillatárban,

  s arra ébredünk fel reggel:  

napsugaras nyár van. 

 

 

Végh György: Virághozó április

 

Elmúlt a tél, itt a tavasz,

  minden bokor újra éled,

  a földből a virágokat  

előhúzzák a tündérek.

    

Április is segít nekik,  

megáll minden kicsi fánál-

  virágot tűz mindenhová:  

tavasz van ott, merre járt már.

    

Virágot hint a friss szélbe,

  száll a színek zivatarja-  

s merre elmegy, a kopár föld  

virágoktól tarkabarka. 

 

  

Mentovics Éva: Tavasztündér

 

Varázspálcám suhogása

  felkelti a vidéket.

  A tél végi utazásra 

  barátaim kísérnek.  


  Varázsigém hatalmával   

elaltatom a telet.

  Faágakra rásuhintva   

ébresztem a rügyeket.

  

  Virág nyílik ahol járok, 

  ágak végén tipegek.

  Tündérszárnyam nyomában már 

  ott virít a kikelet. 

    

Zelk Zoltán: Hóvirág

 

Jó hogy látlak hóvirág,

  megkérdezem tőled,

  mi hírt hoztál, mit üzensz

  erdőnek, mezőnek?

    

Szedd a szárnyad szaporán

  vidd a hírt madárka,

  útrakelt már a tavasz,

  itt lesz nemsokára. 

    

Osvát Erzsébet Április

 

Ejnye, de kényes  

és mily szeszélyes  

ez a negyedik fia az évnek!  

Tudod, ugye, hogy ki ő?

  Április, a csínytevő  

Űzi veled a sok tréfát:

  jégesőt hoz,

  havat hint rád,

  majd küld szilaj szeleket,

  záporzuhanyt,  

meleget...

  És ha látja a hamis,

  fondorlatos április,  

hogy ernyőt tartsz,

  ha jön a zápor,   

hócsizmát rántsz  

havazáskor,  

szelek ellen  

elbújsz menten -

  akkor dúl-fúl

  a betyár,

  dérrel-durral továbbáll.

 
 

Radnóti Miklós: Március

 

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,

  vidám, kamaszfiús

  szellőkkel jár a fák alatt

  s zajong a március.  

A fázós rügy nem bújt ki még,

  hálót se sző a pók,  

de futnak már a kiscsibék,

  sárgás aranygolyók.  

Andók Veronika: Tavasz van

 

Cseppen a jégcsap, olvad a hó,

Csupa sár dombon nincs takaró.

Hófehér csokrok bújnak elő,

Belezendül a vén tölgyerdő.

 

Kis cinege szólal: Nyitnikék!

Ibolya nyitja is kék szemét.

Hazatér lassan minden madár,

Fészkénél újra párra talál.

 

Kacag a gerle, nevet a nap,

Fák ezer virágot bontanak.

Tulipán kelyhén méhike zúg,

Füvekkel fut a kis gyalogút.

 

Leveles ágról lila virág

Sóhajtja szélbe szép illatát,

Barik születnek földre, égre;

Tavasz van, Tavasz, végre, végre!

 

 

Kányádi Sándor: Április hónapja

 

Bolondos egy hónap 

  április hónapja,   

hol kalap a fején, 

  hol báránybőr sapka. 

   

  Hiába próbálnád   

kilesni a kedvét, 

  túljár az eszeden, 

  mire észrevennéd. 

    

Köpenyegbe burkol, 

  ingujjra vetkőztet: 

  mutatja a tavaszt   

hol nyárnak, hol ősznek. 

    

Búsnak teszi magát, 

  szeme könnyben ázik, 

  mindegyre lehunyja   

sűrű szempilláit.   

  

Aztán gondol egyet, 

  fülig fut a szája, 

  s ránevet a fényben 

  hunyorgó világra.

 

 

J. W. Goethe: Március

 

Havazott újra, mert még 

  nincs itt az ideje, 

  hogy szemünket színes rét 

  örömmel töltse be. 

   

  Ez a tavasz ravasz még 

  s a langyos fényözön: 

  a fecske is becsap még, 

  a fecske is becsap még. 

  Miért? Egymaga jön!   


  Élvezzelek magamban, 

  korai napsugár? 

  Ha velem a galambom, 

  ha velem a galambom, 

  azonnal itt a nyár. 

/Ford.: Szabó Lőrinc/

 

Detlev von Liliencron: Március

 

Gyors árnyakkal szaladnak a felhők, 

kék párában állnak messzi erdők.

 

  Darvak húznak az égre barázdát, 

útjukat krúgatva magyarázzák.

 

  Zengő rajban pacsirtacsapat száll, 

mindenütt lármázik a tavasz már.

 

  Szalagod, lány, vígan leng a szélben, 

rövid öröm álma száll a réten.

 

Rövid öröm szállt - oly messzi! égi!

Nyúltam érte, nem tudtam elérni.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

 

Kacsó Sándor: Áprilisi zimankóban

 

Be kár, hogy a szél nem gólya,

Akkor leszállna a tóba,

Káka között lesne békát

S nem űzné e gonosz tréfát.

 

Be kár, hogy a hó nem fecske,

Eresz alatt csicseregne,

A fiának hozna férget

S nem didergőt vén legénynek.

 

Egy fecske még nem a tavasz,

És egyetlen gólya sem az,

De egy gólya meg egy fecske

Hírmondónak elég lenne.

 

Hírmondónak, hogy csak várjam

Meg még ezt a tavaszt bátran.

Lesz még virág egy-két kertben,

Mit nekem kell elültetnem.

 

 

Gárdonyi Géza: Március

 

  A tél elhúzódott. Ami kis hó maradt,   

felszívta a nap, meg beitta a föld.   

Csak itt-ott az árok mélyén egy rongydarab, 

  mely a fehér király palástjából szakadt. 

  A partokon immár kizsendül a zöld. 

**

Egy-egy kerek barna folt a szántóföldön: 

  ez az elment télnek nedves lábnyoma, 

  s egy-egy kerek kis zöld, réten, legelőkön: 

  a megjött kékszemű tavasz lábanyoma. 

**

  Óh ibolyaszemű, mosolygó kikelet,   

mennyire vártam már megjöveteledet! 

  Vártam már a télen, kályhám előtt ülve, 

  belemélázva a parázsló tűzbe. 

**

  Vártam reggelenkint, mikor ablakomról 

  leolvasztotta a nap a jégvirágot, 

  és a házereszről lecsüngő jégrojtból 

  egy-egy nagy kristálycsap könnyezve leválott.   

**

Csakhogy itt vagy, te szép, te kedves kikelet! 

  Terítsd ki, terítsd ki zöld bársony szőnyeged!   

Ékesítsd ezüsttel a fűzfa-gallyakat!   

Árassz ránk napsugárt! Hozd meg a madarat! 

**

  Dél van. Fenn a kéklő égi magasságon   

sárgán ragyog a nap melegöntő képe. 

  Megébred az élet az egész határon. 

**

A beteg Könczölné, ez is idekint van: 

  kihozatta magát a napos udvarra.   

A rossz szalma-díkón fekszik mozdulatlan, 

  behúnyt szemmel tartván orcáját a napba. 

**

  Mit érez? Mit gondol? Bízik-e? Remél-e? 

  Fekszik. Ibolyát tart az egyik kezébe. 

**

  Óh a nap, nézhetetlen orcájú istenség! 

  Világ világító, éltető melegség!   

Nem csodálom, hogy a régiek imádtak, 

  hiszen édesanyja te vagy e világnak! 

  Mikor fölemeled tündöklő orcádat,   

az élet fölserken, megpezsdül, megárad, 

  s a harmatos zöldben zeng a madárének. 

  Láttadra öröm és bizalom az élet. 

  Keltesz, növelsz, éltetsz, te, minden forrása, 

  ki egyként mosolyogsz emberre, rózsára, 

  porszemre és hegyre, harmatra, folyamra, 

  Óh ragyogj, ragyogj ránk, világ édesanyja! 

**

  S ahogy így megállva imádom a napot, 

  azokra gondolok, kik szintén imádták. 

  Micsoda más lelkek, micsoda más papok,   

kik a napkeltét a ligetekben várták, 

  virágos ligetben, szent zádogfák alatt,   

s amikor a hajnal bíbora felhasadt, 

  s a nagy aranydeszkák az égre villantak,   

magyarul kiáltják a szent szót a napnak.   

**

Még a macskánk is hunyorog az égre, 

  és a tölgyfa-kapu kis deszkás tetején 

  elnyújtózik, és alszik a napnak melegén. 

  S előkívánkozik ki a napsütésbe 

  minden ami csak él - báró, avagy bárány. 

  A tyúkom is máma vezette ki népét.   

Mintha vagy húsz citrom gurulna mellette. 

  El-elnézem gondos, jó anyai képét,   

amint hívja őket kotyogva, pittyegve. 

  Meg-megáll és kapar. Belevág a földbe. 

**

  Tyhű, micsoda öröm az ő vertyogása! 

  Fut a sok apróság, magát gyűrve, törve, 

  lebukva, felbukva, tolongva egymásra. 

  De íme felrikolt: - Hátam mögé, népem, 

  ihol az én régi, gonosz ellenségem! 

  ...S ádáz tekintettel mered a macskára, 

  aki most megy arra lomhán, ballagdálva, 

  s csak úgy oldalt sandít a rémült csirkékre...   

Várja a tyúk, várja, míg elér elébe: 

  szárnyát szétfeszíti, nyakát összekapja, 

  s olyat csíp rá, hogy az felugrik a falra. 

**

  Kisétálok én is. A napsütött soron 

  végigmendegélek, végigjárdogálok. 

  Az út földje puha. Látom a nyomokon,   

előttem mentek az apró iskolások. 

  Apró iskolások, apró mezitlábak.   

Csak egy cipő-nyom van, az is ferde-furda: 

  a cigányfiúé. Mezítláb nem járhat: 

  madzaggal köti át, s mégis úr a Gyurka!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 




Archívum

Naptár
<< Május / 2018 >>


Statisztika

Online: 5
Összes: 230634
Hónap: 4065
Nap: 145