Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tündér versek

 

 

 

J. W. GOETHE A TÜNDÉRKIRÁLY

 

Ki vágtat éjen s viharon át?

  Egy férfi, lován viszi kisfiát.  

Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,  

átfogja a karját: ne érje veszély.

  

  "Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"

  ,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?

  Fején korona, palástja leng...'  

"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."  


  "Szép gyermekem, gyere, indulj velem:

  Sok tarka virág nyílik a rétemen.

  Tudok csudaszép játékokat ám

  s ad rád aranyos ruhákat anyám."

  

  ,Nem hallod, apám, a halk szavakat?

  A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'

  "Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:

  a száraz lomb közt zizzen a szél."  

  

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:  

megládd: lányaim várnak nagyon,-  

táncolnak is ők, ha a hold idesüt

  s majd álomba ringat gyönge kezük."

    

,Hát nem látod... ott - nem látod, apám:  

a tündérlányok már várnak reám. -'

  "Fiam, fiam, én jól látom: amott  

a nedves fűzfák törzse ragyog."  


  "Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!

  Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"

  ,Édesapám, ne hagyj... ne - megállj:  

megragad - elvisz a Tündérkirály...'  

  

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.  

Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,  

megérkezik, teste-lelke sajog

  ölében a kisfiú már halott.

 

Tündérország Edgar A.Poe

 

Árnyas folyók, völgyek vak odva

S erdők, ködökben gomolyogva…

Alakjuk elvész: ellepik

Szünetlen omló könnyeik.

Az éjben rém-holdak sora

Fogy és nő, nem pihen soha -

Pillanatonkint megcserélve

Égi helyüket, itt vagy ott:

Fakó arcuk lehelletére

Hamvadoznak a csillagok.

S amint feléhez ér az éj,

A legsötétebb leplü hold

(Amely különb a többinél

És versenyük győztesse volt)

Meglibben, lejjebb szállva egyre,

Míg súlypontja egy szörnyű hegyre,

Egy óriás oromra ér,

Ott roppant kőlapját fehér

Fátyolként bontja szét a tájon,

Kastélyokon, tanyán, lapályon,

Mindenfelé az idegen

Pagonyokon s a vizeken,

S hol álom ül

S szellem röpül,

Befonja fénye

Szövevénye -

S aludna minden: csoda-mély

Mindenben ez a szenvedély!

S hajnalban ha kél e táj,

Holdas fátyla égre száll,

Száll a széllel, mintha szállna

Albatroszok sárga szárnya…

Már a tájnak az a hold

Nem kell arra, ami volt.

Tudniillik: furcsa sátor

Volt e fátyol.

De most záporként bomol

Atomokra e gomoly,

S ebből ama földi lepkék,

Kik a menny-eget keresték

És a földre szállnak ismét,

(Fáj nekik a nyugalom!)

Ebből hoztak valamicskét

Fürge-fínom szárnyukon.

 

(Kardos László fordítása)

 

 

LI TAI-PO:Tündérsziget

 

Ó drága Napfény, tündér Holdvilág!

  Sugárotokból él e holt világ,

  s körökben, miknek útja végtelen,

  ragyogtok nyüzsgő emberek felett:  

ó hogy szeretnék élni veletek!

   

  Hallottam egykor, régen, hajdanán,  

van egy sziget, melyet túl Indián  

rejt kék ölén a Déli Óceán:

  hol smaragd-erdőn aranyág fakad,

  s tündér les rád minden virág alatt!  


  Ki ide ér, az többé sohse sír,  

haja nem őszül, arca rózsapír, -  

ó Boldogság, hadd jöjjek most veled,

  míg a tündérek szigetére érünk,

  hol örök fényt szitál a kikelet!

 

 A fekete tündér

 

Úgy ahogy illett,ahogy kellett,

Tündér állott a bölcsőm mellett,

Csapzott hajú,vasorrú,bánatos,

Fekete arcú,érdes és fagyos,

Fogatlan,

Csupán a szíve égett,mint a katlan.

  

Hivatlan szem hogy meg ne lássa,

Fekete volt a suttogása,

Fekete volt a simogató kéz,

Tán száz esztendős gond!olyan nehéz

Az árnya,

És maró vértől piszkos volt a szárnya.

    

Vigyázott rám úgy ahogy kellett,

A bölcsőm,majd az ágyam mellett,

Hogy ne jöjjenek semmikor elém,

Az aranyhajú,hűvös fogú lény:

Az élet.

És csábítgató,csaló szenvedéjek.

  

Fekete tündér bölcsőm mellett,

Fekete vajúdásban ellett

Megannyi gondot,-sohasem gyönyört,

S így szólt,-a hangja bántott,meggyötört:-

Te árva!

Készülj a csendes korai halálra!

    

Csapzott hajú,vasorrú tündér

a vágyakkal te is eltüntél,  

Most körülöttem fákjatűzben ég

Az élet;vak szemem felnyitva rég.

Most látok;

De hol a vágyak?hol az édes átok?

/Bródy Miksa/

 

Tündérek

 

Árnyas páfrányrengetegben

Egy tündéri hölgyre leltem:

Pókfonál-selyem ruhája

Virágdíszes, s lesi-várja,

Szálljon le az éj.


Mellette lágy zöld mohára

Fektetve pólyás babácska,

Haja éjfél, hó a bőre,

Vár a hölgy, alkony ha jönne,

Szállna le az éj.


  Ültem csak szavam-szegetten,  

Meghökkent-kába fejemben

  Az járt, vajon hogy köszöntöm?

  S szólt a hölgy: "Ó, kegyes őr Ön,  

míg leszáll az éj." 

  

"Eltévedt Ön", tudakoltam,

"Honos e páfrányvadonban?

Csillag, hold mást ide térni

  Lát majd" Mosolyg csak, s becézi  

A tündérbabát.


  Szunnyadt a csöpp, vallott a hölgy:

  Varázs a Tenger és a Föld.

  Súgott bűvös ó igéket.  

"Állnak bölcsnek és merésznek,

  ha leszáll az éj."   

  

"Nekem szánta?"

Mosolyogva Csöpp babáját karba vonta.

"Hogyne", mondta, "jutalomnak,

Mert velem várja a holdat

  az égboltra fel." 

  

Megszállt gondolat, seregnyi,

S hallok egy lovast neszezni

Ott a páfrányrengetegben:

"Hallasz-e, én szép szerelmem?",

Tündérhang kiált.


Tündérúr, venyigemezbe',

Fényes kardot, tőrt szegezve

Tér a páfrány sűrűjébe,

S kihagy a szívem verése,

Mert nézése zord.

  

Vak homály, madár se zöngél,

Már a hegy fölébe hold kél.

A magány egyszerre rám szállt.

"Ne féljen, ki jó barátság

Magvát elveti."

    

A hölgy mosolyogva intett.

Homlokán pántot feszített

Tündökletesen a hold.

"Ugye megjutalmazod?",

Kérlelte urát.

  

"Hű őr, barát szív szerint."

"Ők ős ellenségeink!", Tündérúr szól.

S hölgye: "Ő nem!

Páfránybölcsőnk védte hűen!!

Ura mosolyog.


"Van hát, ki javunk akarja."

Mint messzi harang a hangja.

Gyűrűt ujjáról levesz:

"Már e földhöz hangol ez,

S varázshoz."


Sápadt köve, mint a hold.

Légen át manó dalolt,

Úr és hölgy nyeregbe hágva

A páfrány közt lóhalálba

Engem otthagyott.

  

Mondják, tündér sose jár itt,

De hangjuk fülembe játszik,

Ha páfrány közt pihenek,

Bűvige mind, amelyek

A hölgytől valók.

  

Ura gyűrűjét viselem,

S a föld varázst ont nekem.

Úrral, hölggyel elcsevegnem

Jó a páfrányrengetegben

Titkosan.

  

Van varázs Nekem bizony van.

Ha a nap leáldozóban,

Föld ereje szívemben,

S tudom, nem bocsát el engem,

Úr és hölgye, nem.

/D. J. Conway/

 

 

Tündérszerelem

  Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,  

fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,

  sások éle összevagdalt,

  bocsáss be, bocsáss be!"

  

  "Ott a felhő puha ágya,

  selyem holdfény borul rája,

  ne gyere az én szobámba."  


  "Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,

  kopár égen meddő szivemtől perzselődtem,

  mégis fáztak a virágok,

  bocsáss be, bocsáss be!"  

  

"Ott a felhő puha ágya,  

bársony holdfény borul rája,  

ne gyere az én szobámba."  


  "Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,

  fakó vízben merev-szemü halakat láttam,

  s fáradt bivalyt bámulni a hídról,  

bocsáss be, bocsáss be!"  

  

"Legyél újra kezem árnya,

  legyél újra szemem lángja,  

ne gyere az én szobámba."

  

"Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,

  bocsáss be, bocsáss be 

/Weöres Sándor/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 




Archívum

Naptár
<< November / 2018 >>


Statisztika

Online: 6
Összes: 256295
Hónap: 5609
Nap: 166